A Boston Terrier egy jellemzően vidám, barátságos, ugyanakkor erős személyiséggel rendelkező kutya.
Tudj meg róla mindent fajtaleírásunkból!
A Boston Terrier egy jellemzően vidám, barátságos, ugyanakkor erős személyiséggel rendelkező kutyafajta. Könnyen képezhető, eleven természetes és sajátos megjelenése miatt pedig világszerte kutyatartók nagy kedvence.
Fajtabemutatónkból minden fontos információt megtudhatsz a Boston terrierről, és arra is fény derül majd, hogy megfelelő gazdi lehetsz-e egy ilyen vidám, emberközpontú és energikus kutya számára.
A Boston terrier egy Amerikából származó kutyafajta, melynek tenyésztése az 1870-es években kezdődött, eleinte Boston és Massachusetts város környékén. A bullterrier és az angol bulldog keresztezésével jött létre, felmenői tehát harci kutyák voltak. Ebből fakadóan a kezdeti időkben a Boston terriert is használták viadalok során, a fajta azonban nem állta meg a helyét, ugyanis túlságosan barátságosnak bizonyult. Szerencsére, hiszen ennek köszönhetően rövid időn belül kedvelt családi kedvenc vált belőle.
A fajtát eredetileg bullterrierként nevezték az 1878-as massachusettsi kiállításra, később azonban külön osztályba sorolták. Önálló fajtaként 1938-ban ismerték el. A Boston terrier nevet 1891-ben az American Kennel Clubtól kapta. A mai napig találkozhatunk azonban olyanokkal, akik Boston bullnak vagy törpe bulldognak nevezik a fajtát, ezzel is a származására utalva.
A fajta 1927-ben került Európába, és eleinte csak a tengerentúlon számított népszerűnek. Az elmúlt időszakban azonban egyre több kutyabarát kedvelte meg, és hazánkban is egyre több Boston terrierrel találkozhatunk.
A Boston terrier kistestű, tömzsi kutya, mely kiegyensúlyozott testarányokkal rendelkezik. Végtagjai erősek és jól izmoltak. Négyszögletes fejéről, ránctalan arcáról, rövid orráról és felálló denevérfüleiről bármikor felismerhető. Szeme kerek, sötét, vidám, intelligens kifejezésű. A Boston Terrier háromféle súlycsoportban fordul elő: találkozhatunk 6,8 kg (könnyű), 6,9 és 9 kg közötti (közepes) valamint a 9 és 11,3 közötti (nehéz) példányokkal is. Marmagassága maximum 43 cm lehet.
Bundája aljszőrzet nélküli, rövid és sima, mely különböző színekben, jellemzően fekete vagy „seal” (fekete vöröses csillogással) foltos variációkban fordulhat elő. Ebben egyenletesen eloszló fehér rajzolatok láthatóak. A hátsó lábakon az ugróízület alatti fehér jegyek a fajtaleírás szerint kívánatosak.
Mintázata miatt gyakran hivatkoznak rá úgy, mint egy igazi „amerikai úriemberre”, azaz gentlemanre. Megjelenése szinte minden kutyabarát arcára képes mosolyt csalni. Mivel nagyon hasonlít a francia bulldogra, ezért gyakran előfordul, hogy össze is keverik vele, a jó megfigyelők és a gyakorlott kutyatartók azonban pillanatok alatt képesek felfedezni a két fajta közti, lényeges különbségeket.
Annak ellenére, hogy ősei harci kutyák voltak, a Boston terrier egy kedves, vidám és emberközpontú kutya. Ragaszkodó és barátságos, az agresszivitás pedig egyáltalán nem jellemző rá. Nagyon jól kijön a fajtársaival, más háziállatokkal és a gyerekekkel is, így a megfelelő nevelés és gondoskodás mellett ideális családi kutya válik belőle.
Játékos és eleven, éppen ezért fontos, hogy biztosítsuk számára a megfelelő mennyiségű mozgás lehetőségét. A kutyás sportok ideális időtöltést jelentenek számára. Fontos viszont, hogy ne hajtsa túl magát, mivel rövid orra miatt olykor nehezére eshet a légzés. Aktív jelleme ellenére is keveset ugat, ebből (és főként apró termetéből) adódóan pedig lakásban is remekül tartható kedvenc.
A Boston terrier mindezek mellett intelligens is. Könnyen tanítható, és szívesen elsajátít néhány trükköt is, ezzel is ráerősítve az igazi mókamester szerepére. A játék és a család a mindene, éppen ezért olyan gazdiknak ajánlott, akik elegendő időt tudnak eltölteni kedvenceikkel.
A boston terrier bundája különösebb ápolást nem igényel. Elég időnként – legalább hetente egyszer – átkefélni annak érdekében, hogy sima és fényes maradjon. Fontos azonban, hogy a kissé kidülledő szemeit és a füleit is gyakran tisztítsuk. Ilyen módon elkerülhetők a gyulladások és az ezekkel járó betegségek is. Időnként karmait is érdemes vágni, azok ugyanis túl hosszúra nőhetnek. A rendszeres fogmosás is segíthet a fajta esetében gyakorinak tekinthető ínybetegségek megfékezésében is.
Az etetés során fontos, hogy kedvencünket a megfelelő mennyiségű fehérjét és tápanyagot tartalmazó, minőségi eledellel etessük. A legjobb választást az olyan, prémium kategóriás kutyatápok jelentik, melyek nagy százalékban tartalmaznak húst, viszont lehetőség szerint zöldséget és gabonát minél kevesebb mennyiségben. Sőt, mivel a fajta fokozottan hajlamos a gluténallergiára, így a legjobb döntés, ha kedvencünket teljes mértékben gluténmentes eledellel etetjük. Valamint óvakodjunk a színezékektől, tartósítószerektől, mesterséges aromáktól és ízfokozóktól is.
Ügyeljünk arra is, hogy ne etessük túl Boston terrierünket, kistestű, alacsonyabb mozgásigényű fajta lévén ugyanis az elhízásra is hajlamos lehet.
A Boston terrier alapvetően egészséges fajta, néhány jellemző betegség azonban előfordulhat nála. Hajlamos lehet például a szívbetegségekre és a bőrben kialakuló különféle daganatokra is. Kidülledő szemei miatt pedig a különböző látószervi megbetegedésekre is érzékeny lehet. Gyakori probléma például az úgynevezett cseresznyeszem (cherry eye) kialakulása.
A fajta a rövid orrának köszönhetően hajlamos a légzési problémákra is. Nehezen kaphat levegőt, és a megterhelő mozgást, valamint a meleg időjárást is nehezen viselheti. Ennek elkerülése érdekében a felelős tenyésztők már igyekeznek viszonylag hosszabb orrú egyedeket tenyészteni.
Rövid szőre és nehézkes légzése miatt nyáron könnyen túlhevülhet a kánikulában. Óvni kell tehát a melegtől és mindig gondoskodni kell arról, hogy legyen elég vize. De a rövid szőr nemcsak nyáron lehet problémás. Télen a Boston Terrier fázhat is miatta, ezért érdemes lehet számára beszerezni egy kutyakabátot a hideg időkre.
A Boston terrier kölyök kiválasztása során fontos, hogy ne az ár legyen a döntő szempont. Kerüljük a szaporítókat, kizárólag törzskönyvezett Boston terrier szülői vérvonalat vásároljunk. És minden esetben olyan megbízható tenyésztőt válasszunk, aki képes a kutya felmenőinek egészségét a szükséges papírokkal és referenciákkal is igazolni. Ilyen módon elkerülhetők a genetikai úton öröklődő betegségek, kedvencünk pedig sokáig, egészségesen és boldogan élhet majd mellettünk.
A Boston terrier egy rendkívül barátságos és emberszerető kutya, így bárkinek ajánlott, aki tökéletes társat keres a mindennapokban. Más házikedvencekkel és gyerekekkel is jól kijön, így családok számára is ideális választást jelent. A megfelelő nevelés mellett bárhová magunkkal vihetjük, hiszen jó társasági eb, és egészen biztos, hogy még vendégségben sem fog ránk szégyent hozni.
Jelleméből adódón fiataloknak és időseknek is ideális társ lehet. Az egyedüllétet viszont nehezen viseli, így fontos, hogy elegendő aktív időt tudjunk kedvencünkkel tölteni.
Méretéből és természetéből adódóan lakásban is ideálisan tartható. Fontos azonban, hogy odafigyeljünk mozgásigényének megfelelő mértékű, rendszeres kielégítésére. Alacsony növésű kutyaként a rendszeres lépcsőzés nem tesz jót a számára, éppen ezért földszinti lakásban vagy lifttel rendelkező házban érdemes tartani.
Az utóbbi időben egyre több aggasztó hír jelent meg a madárinfluenza terjedésével kapcsolatban, ezért szakértőink segítségével összefoglaltuk számodra a legfontosabb tudnivalókat a biztonságos nyersetetésről.
A kutyaruha használata nemcsak divatkérdés: sok kutya esetében valódi szükséglet. De vajon miért fontos, hogy kutyád ruhát viseljen? A cikkünkben választ adunk a leggyakoribb kérdésekre, hogy kutyád számára valóban megfelelő ruhadarabot találj.
Nem szabad megfeledkeznünk azokról a kedvencekről sem, akiket télen-nyáron a szabadban tartanak. A kutyák téli jóllétének biztosítása is kötelessége a gazdinak. Cikkünkből megtudhatod, hogyan készítheted fel kutyád lakhelyét a tél kihívásaira.
Az újra rendelés gyakoriságát a kosár megjelenítése után tudod megadni a kiválasztott termék esetében.